Nemzetközi labdarúgás

Nagyon simán nyertek a horvátok az írek ellen – videó

Gyors horvát góllal indult a találkozó, ám az írek az egygólos hátrány ellenére sem törtek meg, és valamivel több mint negyedóra után egyenlítettek is.

""

A 3. percben egy bal oldali szöglet után az írek nem tudtak felszabadítani, a labda Srna elé került, aki az alapvonaltól középre ívelt, a teljesen üresen álló Mandzukic pedig a kapu bal oldalába fejelt (1-0). Negyed órát kellett várni az egyenlítésre körülbeül. A 19. percben McGeady bal oldali szabadrúgását a túloldalon érkező St. Ledger három méterről fejelte a hálóba (1-1). Ezt követően nagy részben a mezőnyben folyt a játék, de mindkét együttes előtt adódott gólszerzési lehetőség, sőt, ebből a szempontból a horvátok álltak jobban. A félidő végéhez közeledve erősödött a horvátok nyomása, s két perccel a lefújás előtt – némi szerencsével – ismét megszerezték a vezetést. A 43. percben Modric 20 méteres lövése a tömörülő ír védőfalról az üresen álló Jelavic elé került, ő pedig a kivetődő Given felett a kapuba pörgetett (2-1).

""

A második játékrész szinte pontosan ugyanúgy kezdődött, mint az első: ismét Mandzukic, s ismét a harmadik percben volt eredményes. A 48. percében aztán minden eldőlt. Perisic bal oldali beadását Mandzukic a bal kapufára fejelte, a labda pedig az elvetődő Givenről pattant a hálóba (3-1). Az Eb-k történetének legidősebb szövetségi kapitánya, a 73 éves és 85 napos Giovanni Trapattoni kettős cserével próbálta felrázni az írek játékát, de a friss emberekkel együtt sem sikerült igazán nyomás alá helyezni az ellenfél kapuját. A horvátok a lefújásig már leginkább csak az eredmény megtartására törekedtek, s ez a szervezett védekezésnek, illetve Pletikosa védéseinek köszönhetően sikerült is nekik.

EURO 2012
C csoport, 1. forduló:
Horvátország-Írország 3-1 (2-1)
Poznan, 43 ezer néző, v.: Bjorn Kuipers (holland)
Horvátország: Pletikosa – Srna, Corluka, Schildenfeld, Strinic – Vukojevic – Rakitic (Dujmovic, 92.), Modric, Perisic (Eduardo, 89.) – Mandzukic, Jelavic (Kranjcar, 72.)
Írország: Given – O’Shea, St. Ledger, Dunne, Ward – Whelan, Andrews – McGeady (Cox, 54.), Duff – Doyle (Walters, 53.), Keane (Long, 75.)
Gólszerző: Mandzukic (3., 48.), Jelavic (43.), illetve St. Ledger (19.)
Sárga lap: Modric (53.), Kranjcar (54.), illetve Andrews (45.)

A mérkőzés összefoglalója: